• 2,2 millió forintért kelt el egy "Pöttyös Jóska"!

    Az első magyar postabélyeget 1871-ben adták ki, a bélyeg I. Ferenc Józsefet ábrázolta. A nyomtatás azonban olyan pocsékul sikerült,hogy a bélyegeket nem engedték forgalomba küldeni.

  • 3,5 millió dolláros tévnyomat

     

    A tévnyomatok általában a nyomdában születnek, de ennek a bélyegnek a sorsa, már a tervezőasztalon eldőlt. A bélyeg nem számít ritkaságnak, hiszen 4,9 milliárd (!) darab került forgalomba belőle. Ennek ellenére az amerikai posta hibája 3,5 fél millió dollárt és hírnevet jelentett egy szerencsés számára.

  • Fordított Jenny - az 540 millió forintot érő tévnyomat

     

    Egy tévnyomat amit a bélyeggyűjtők Szent Gráljának tartanak. Nem csoda hiszen egy olyan bélyegről van szó melyből 105 éve egy gyűjtő 24 dollárért vett 100 darabot, azonban napjainkban ezeknek a bélyegeknek darabjáért közel 1,6 millió dollárt is fizettek már.

  • II. Vilmos 5 márka fordított nyomat - tévnyomat

     

    Ezen német bélyegen II. Vilmos császár látható, miközben 1896-ban beszédet mond a Német Birodalom fennállásának 25. évfordulója alkalmából.

  • Melyik a milliókat érő tévnyomat?

     A fenti bélyegek sok félreértésre adtak okot az elmúlt időben. Amikor a kevésbé tapasztalt gyűjtők meglátják értékes tévnyomatról készült képeket egyből felcsillan a szemük, hogy ilyen bélyeg az ő albumukban is lapul. A félreértések tisztázása végett ismerjük meg mindhárom bélyeg történetét, talán úgy könnyebb lesz később azonosítani őket.
  • Űrrakéta? Holdrakéta? Szovjet zászló? Melyik a tévnyomat?

     

    A fenti bélyegek szintén sok félreértésre adtak okot a Nagymánya tévnyomathoz hasonlóan. A gyűjtők amikor meglátják értékes tévnyomatról készült képeket  felcsillan a szemük, hogy ilyen bélyeg az ő albumukban is biztos lapul. A félreértések tisztázása végett most ismerjük meg ennek a három bélyegnek is a történetét, talán úgy könnyebb lesz később azonosítani őket.